Csupaszon

Furcsa lenne, ha a királylány egyszer csak megunná a tétlen várakozást, a sárkány elnyomását és maga szállna szembe vele.

Az ember egész történelme során hordákba, csoportokba, törzsekbe, társadalomba rendeződik. Ennek talán legnagyobb előnye a lelki szükségleteken túl az, hogy együtt többek lehetünk, mint egyenként összeadva.

Annyi újságcikk, idézet, könyv, zene, szappanopera-sorozat foglalkozik azzal, vajon van-e „igazi”, és ha igen, akkor hol található és hogyan lehet felismerni. Annyira sokszor teszi fel az ember önmagának a kérdést: vajon ő az? Honnan lehetek biztos benne? Nos, ezeken a mardosó kételyeken magam is jó párszor átestem. És nem mintha látnám „A nagy igazságot”, úgy érzem, a tapasztalataimmal a hátam mögött van némi rálátásom a témára.

Amikor kicsi voltam, egy alkalommal az anyukámnak ki kellett vinnie a moziból, mert annyira sokkolt, hogy Hófehérke elfogadta a mérgezett almát. Később is halálra izgultam magam a legtöbb filmen, ahol gonosz emberek rosszakat tettek mások ellen. Anyukámmal megbeszéltük, hogy a történetekben szükség van ármányságra, különben unalmas lenne az egész. Ezen elgondolkodtam.