Csupaszon

Na igen, a politika. Az a szintű szabadrablás, amit most látunk, szintén az ezredfordulón vette kezdetét. Korábban nem csak hogy nem volt ennyi lenyúlás, hanem ami volt, azt is igyekeztek diszkréten csinálni, elleplezni. Mindenki tudta, hogy lopnak, de nem volt az egész ország adott személyek nevére írva. És még egészen hihető volt a látszat, hogy valamiféle észszerű kormányzás folyik, még ha nem is tetszik belőle minden. Voltak jó, vagy jónak látszó dolgok. Működött az egészségügy, a hazai kis- és középvállalkozások, nagyjából értelmes dolgokra ment el a közpénz, ami megtartotta közpénz jellegét. Az embereket nagyjából védte a törvény, pl. nem lehetett senkit kilakoltatni, mert a lakhatás alapjog volt, stb. Nyilván mindezek miatt csak néhány kalandvágyó kereste más országban a boldogságot, egyáltalán nem volt divat kivándorolni.

2000 előtt ha néha lejött egy szókimondó cikk, az azért felrázta az országot. Most meg? Teljesen nyíltan csinálják, a csapból is ez folyik, mintha szándékosan hergelni akarnák a népet. Az emberek meg már annyira megszokták, hogy el sem éri az ingerküszöböt. Na és korábban a képviselőknek saját véleményük is volt. Pártállástól függetlenül is rendelkeztek önálló gondolatokkal. Egy párton belül nem mindenki szajkózta adott dologról ugyanazt, nem mindenki szavazott ugyanúgy, adott kérdésekben nem csak tőmondatos szlogenek hangzottak el, hanem észérvek is. Félreértés ne essék, a politika akkor is velejéig romlott volt, mint a ma ismert történetelemben mindig. De amíg legalább a látszatot igyekeztek fenntartani, addig valamelyest a nép is normálisan élhetett. Nagyon, nagyon megváltozott a politika hozzáállása az ezredfordulóval.

Talán ebből indult ki a kommunikáció megváltozása is. Emlékszem, mennyire ledöbbentem azon, amikor a 2002-es választások kampányidőszakában a pártok egymást kezdték el mocskolni. „Rosszabbul élünk, mint négy éve” – harsogta az akkor ellenzéki nagypárt. Én meg csak néztem, hogy mi van? Addig ugyanis a pártok úgy kampányoltak, hogy a programjukat hirdették. Ők majd adót csökkentenek, emelik a béreket, kórházakat építenek meg ilyesmik. Ígérgettek. Persze hazugság volt az is, de legalább konstruktív. És akkor 2002-ben kezdetét vette a sarazás. Egy árva szót nem hallunk azóta arról, hogy mire számíthatunk egy-egy párt megválasztása esetén. Legfeljebb elszámoltatásról szól a fáma mind a mai napig, hiszen a többiek mind szemetek.

És azóta csak egyre rosszabb. Volt az a választás, amikor a konkurens párt tagjai bohócnak karikírozva néztek le ránk az óriásplakátokról. Mostanra már odáig jutottunk, hogy részletekbemenően boncolgatják a másik fél minden egyes szavát, megjelenését, gesztusát, száz évvel azelőtti dolgait undorító, rosszindulatú lejáratóvideókban, amiket egyszerűen nem lehet kikerülni, mert minden weblapról magától elindul. Hogyan lehet bármelyik olyan csapatra építeni egy országot, amelyik kizárólag gyűlölködni és gyűlöletet kelteni tud?!

Ez a jelenség a társadalom minden területén felütötte a fejét, megspékelve azzal, hogy a kommunikációnak nemcsak a tartalma, hanem a formája is zuhanórepülésbe kezdett. Teljesen általánossá vált a b@zmegelés, a műveltebbek bakkereznek vagy basszusoznak. A többi, nemi életre és ivarszervekre vonatkozó szókincstárba most nem is mennék bele. Nem ám csak a kukabúvárok meg a kőművesek! Ezt halljuk színészektől, celebektől, tanároktól, orvosoktól, anyukáktól és tipegőktől. Az ezredforduló előtt elképzelhetetlen volt, hogy egy műsorvezető így nyilvánuljon meg a tévében vagy a rádióban. Akkor még volt egy norma, ami alá nem lehetett menni. A médiában senki nem viselkedett úgy, mint a budin ülve. Ez is kifejezetten az új évezred terméke.

Ahogyan az értékvesztés is. Észre sem vesszük talán, hogyan tűnnek el teljesen alapvető, évezredes gyökerekkel bíró értékeink. Mindenki ismeri a népmeséket, amelyekben a főhős világgá megy és csak úgy bekopog valahová szállást kérni. És kap is, mindig. Régen ez normális volt. Most meg gyűlöljük az idegeneket. A háború és nyomor elől menekülőket. Nem tudom, erre van-e bocsánat. Nagyon súlyos dolog.

Régen az emberek segítették egymást. A szegények mindig összefogtak. Ma már törvény tiltja a kalákát, vagyis azt, hogy egy építkezésen segítsenek a rokonok, barátok, ismerősök. Pedig ez még az én gyerekkoromban is teljesen megszokott volt. Ma már kevesen tudják, mi az a komatál. Ha valaki szült, vagy beteg lett és nem tudta ellátni magát, a rokonok, szomszédok, ismerősök vitték neki a kaját. Ezek teljesen maguktól értetődőek voltak. Ma már akkor se nagyon szokás segíteni a másikon, ha ott esik össze a csúcsforgalom kellős közepén. Esetleg néhány lájk kedvéért mossák fel szegényt.

Korábban ha valaki megcsalta a párját, az általános megvetésre számíthatott. Nem az ítélkezést akarom propagálni, de ez azt mutatja, hogy a jelenség nem fért bele a közerkölcsbe. Most kifejezetten menőnek számít. Minél „bevállalósabb” valaki, annál nagyobb tisztelet övezi. Legyen szó orgiákról, különböző nemű partnerekről, nyitott kapcsolatokról, mindennapos partnercserélgetésről, perverziókról. (Vegyük észre a felkapott filmek és sorozatok elmeprogramjait, mint pl. a Két pasi meg egy kicsi, a Nyitva vagy A szürke ötven árnyalata.) Mikor lett érték a paráznaság? Mikor lett ciki a monogámia és a hűség? 2000 után.

Ez egy kultúrharc, szándékosan bomlasztják a régi értékeket, így rombolják a társadalom immunrendszeretét. Az a meleglobbi, ami ma folyik, teljesen abnormális. Régen az emberek ösztönös értékítélete helyén tudta kezelni a dolgot. Nem is volt egyáltalán beszédtéma. Tudtuk, hogy vannak melegek, de senki nem foglalkozott velük, nem rágtuk ezt a gumicsontot nap mint nap. Aki meleg volt, megélte otthon és senkit nem érdekelt.

Ami most megy, az nagyjából olyan, mintha a balkezesek állandóan csinálnák a cirkuszt, mindig minden azzal lenne tele, hogy nekik milyen rossz, úton útfélen ezt kellene látni-hallani, hogy szegény balkezesek, nekik is minden jár. Ugye, hogy erre semmi szükség? Tudjuk, hogy vannak balkezesek, ők is megoldják az életüket, mint bárki más és senki nem vergődik ezen.

Ez az egész csak arra jó, hogy az egyenlőség és liberalizmus álcája alatt elfogadtasson abnormális dolgokat. Ami a természet rendjével nem összeegyeztethető, az törvényszerűen diszharmóniát szül. Hangsúlyozom: nem elítélendő, hanem diszharmonikus. Látjuk is. Bocsánat, de a melegek tömeges megnyilvánulásai minősíthetetlenek. Nagyon félrecsúszott itt valami.

Ugyanez elmondható olyan egykori értékről is, mint mondjuk a család. Miért lenne baj, hogy a férfi-nő gyerek felállást tarjuk egészségesnek? Ez a normális. Oké, hogy vannak más helyzetek, de a klasszikus felállás nem véletlenül ez. Korábban nem kellett naponta bizonygatni, mindeniki értette. Most meg már homofób vagy meg diszkriminatív, netán illiberális, ha mást állítasz. Nem fújok egy követ semmilyen párttal vagy egyházzal, egyszerűen ez van. Hogy mások esetleg rossz célokra, kisarkítva használják fel, más lapra tartozik.

Azt hisszük, a pénz mindent megold. Kifejezi, helyettesíti, tán még felül is múlja a szeretetet. A látszat mindennél fontosabb lett. Kifelé nagyon meg kell mutatni valamit. Azt már nem igazán tudjuk, mit is, miért is, de mindenáron. Már nincs idő, energia mással foglalkozni.

Talán emiatt van, hogy az eredeti értékek helyébe fura fétisek kerültek. Ott van a gyerekfétis, amiről már írtam korábban. Odafigyelő szeretetre manapság már nem futja, de különórákra, edzésekre, szolfézsra, kalandparkba és élményfürdőbe rohangálunk velük és valami nagyon nagy zsenit akarunk nevelni a gyerekekből. Észre sem vesszük, hogy lassan de biztosan haladnak a neurózis felé.

Külön fétise lett a háziállatoknak. Az ezredforduló előtt biztosan totál zakkantnak néztek volna bárkit, aki kabátkát meg cipellőt ad a kutyájára, fazonírozza a bundáját, strasszköveket rakat a hátára, festi a körmét, ékszereket aggat rá és százezres nagyságrendben vásárol neki házikót, hordtáskát, kiskocsit, ágyat meg nem tudom még, miket. Itt valami nagyon félrement.

Elvesztettük a hitünket is. Az általunk ismert történelem minden korábbi kultúrája tisztelt valamilyen magasabb intelligenciát, világot rendező erőt, szellemi lényeket. Ma már bolondnak néznek, ha ilyesmiről beszélsz, miközben igen sokan valami buzgó, ájtatoskodó vakhitbe menekülnek. Mindezek mellett 2000 után érzékelhetően megugrott az ezotéria, spiritualitás iránti érdeklődés. Sajnos azonban a new age mozgalom csapdába csalta az erre fogékony emberek tömegét. A theta healing, tarot elemzés, ingázás és asztrológia, prána nadi és családállítás, meditáció, jóga és mantrázás, hangtálak és füstölők, access bars és kineziológia útvesztőiben sokan végérvényesen eltévednek.

Nem állítom, hogy mindezeknek semmi értelme vagy hogy ne lennének jók. Csak éppen mindig egyvalami (vagy inkább egyvalaki) marad ki ezekből: Isten. Nélküle az egésznek semmi értelme. És amíg az elménkkel, erőfeszítésekkel akarjuk megérteni a világot és az élet értelmét, közben nem adunk teret a szívünkkel való érzékelésnek; amíg közvetítőket keresünk és nem személyes kapcsolatot, addig csak körbe-körbe futunk és infókkal tömjük az agyunkat. Sehova sem vezet. Mégis, ebben a hosszú felsorolásban ez az egyetlen tényező, aminek örülni lehet. Mert ez azt mutatja, hogy ébredezik az emberiség.

Jócskán megváltozott a világ 2000 óta. Akkor kezdődött egy időszak, az a bizonyos esemény, amelynek első fázisa tavaly lezárult. Most a második lépcsőn vagyunk, és garantálom, hogy a java csak most jön. Bármennyire is fanyalgósnak tűnik ez a kissé hosszúra nyúlt felsorolás, abban mindenki legyen teljesen biztos, hogy ez az egész folyamat valami nagyon jó dologhoz fog kifutni! Ezek kellenek az ébredéshez, átforduláshoz. Erre gondoljon mindenki, bármi is jön.