Tökéletlen szülők
Tökéletes szülő garantáltan nem létezik. A létező szülők pedig óhatatlanul követnek el hibákat, amik legtöbbször kihatnak gyermekük egész életére. Különbségek csupán abban vannak, hogy mennyi és milyen hibát követ el, aki gyereket nevel.
Vannak, akik túlféltésükkel bátortalan, önbizalomhiányos embert nevelnek, mások a túlzott elvárásokkal megfelelési kényszerest, megint mások a gyerekeikkel akarják megvalósítani, ami nekik nem sikerült, és így tovább. Ezek amolyan kisebb vétségek. Hisz vannak szülők, akik folyamatosan szidalmazzák, alázzák a gyereküket, netán durván bántalmazzák, erőszakolják. Vannak alkoholista, drogfüggő, börtönből ki-be járkáló szülők is, ők nagyon durván megnyomorítják gyerekeik lelkét és egész életét.
Főként az ilyen szülők gyerekeivel foglalkozik Susan Forward Mérgező szülők című könyve. A fentiek fényében érthető a cím, de nekem mégsem tetszik. Ítélkező és címkéz. Meggyőződésem szerint azonban mindenkinek érdemes elolvasnia a könyvet, akinek élete bármely területe nem egészen úgy alakul, ahogy szeretné. Sokan nem is sejtik, hogy a párkapcsolati, munkahelyi, önérvényesítési, önbizalomhiányos problémáik a szüleiktől gyökereznek. Anyukájuktól és apukájuktól, akik nem voltak alkoholisták vagy erőszaktevők, de mégsem sikerült teljesen egészséges érzelmi légkört teremteniük a gyerekeik számára – a legjobb szándékuk ellenére. Ők a tökéletlen szülők – hogy valahogy mégis nevezzem őket.
Azt kell megértenünk, hogy a kisgyerekkori környezeti visszajelzések – elsősorban természetesen az anyáé és apáé – a legalapvetőbben határozzák meg az ember önmagáról alkotott képét. Egy totyogó még nem képes önálló értékítéletet alkotni magáról. Ha a szülei túlféltik, egy életre beleég a lelkébe, hogy ő egy szerencsétlen béna, aki nem képes vigyázni magára. Ha érzelmileg elhanyagolják, másokra passzolják, egy életre elhiszi, hogy nem érdemes szeretni senkit, mert úgyis elhagyják. A sor végtelen hosszasan folytatható. Mindemellett biológiailag úgy vagyunk összerakva, hogy gyerekként mindenképpen meg akarunk felelni a szüleinknek. Minden gyerek zsigere mélyéig benne van, mert eredetileg a túlélése múlt rajta. Aki pedig gyerekként úgy érzi, nem sikerül az ősei elvárásainak megfelelnie, az egész életében öntudatlanul is viszi tovább a vágyat és sóvárogja a szülők elismerését, szintén egész életében.
Tényleg egy életre rányomódnak ezek a dolgok az emberre? Rá, bizony. Még akkor is hatnak, ha a szülők már régen nem élnek.
Egyetlen kivétellel.
Ha valami módon az ember eljut odáig, hogy bizonyos dolgokban, amik problémát okoznak neki, szeretne változtatni magán. És valahogy rájön, hogy a gondjai a szüleitől erednek. Ha eljutsz idáig – ami nem kis dolog – , akkor lehetőséged nyílik kilépni ezekből a beléd programozott viselkedésmintákból, de ismétlem, ez még csak lehetőség. Lehetőség egy öngyógyító folyamatra, aminek a végén önmagad lehetsz, komplexusok és mindenféle más gátló tényezők nélkül. Végre egészséges kapcsolataid lehetnek, képes leszel kiállni magadért, vagy bele mersz vágni legnagyobb álmaid megvalósításába. Mert már nem félsz és teljes értékű embernek érzed magad.
Akit érdekel, hogyan lehet kilépni a gyerekkor traumáiból és árnyaiból, azok mindenképpen olvassák el a könyvet. Itt most csak nagyvonalakban vázolom, hogy is megy ez. Hangsúlyozom, még én sem csináltam még végig, de már most vannak pozitív fejlemények.
Először is, össze kell írni, hogy milyen hiedelmeid vannak a szüleiddel kapcsolatosan. Ezek persze nem tudatosak, mert ha tudnád, hogy csak hiedelmek, akkor nem hatnának rád. Ezért a könyv felsorol néhányat és így már könnyen megállapíthatod, melyik illik rád, esetleg rájöhetsz olyanra is, ami nincs a listán. Ezeket érdemes külön összeírni, hogy átlásd. (Ilyenek például: az én dolgom, hogy boldoggá tegyem a szüleimet; semmi olyat nem szabad tennem és mondanom, ami érzelmileg sértheti őket; nem vallhatok be nekik dolgokat, mert attól megsemmisülnének; ha szembeszállok a szüleimmel, örökre elveszítem őket, stb.)
Ezután az érzéseidet kell számba venned, amelyek a szüleiddel való kapcsolatodat meghatározzák. Ehhez is van kínálat, amiből szemezgethetsz, szintén érdemes leírni őket, az előző lista alá. Érezhetsz pl. bűntudatot, amikor mondjuk megharagítod őket vagy nem teszel értük eleget. Érezhetsz félelmet, amikor megpróbálsz szembeszállni velük vagy más helyzetben. Érezhetsz szomorúságot, ha pl. a szüleidnek nem tetszik a párod és sok más esetben. Lehetsz mérges, amikor pl. beleszólnak az életedbe vagy más helyzetekben. Ezeket is mind össze kell szedned.
Ezután párosítani a két listát. Pl.: bűntudatom van, ha megharagítom a szüleimet, mert az én dolgom, hogy boldoggá tegyem őket. Így felismered, hogy a hiedelmeid milyen szinten képesek a viselkedésedet meghatározni, ami már önmagában döbbenetes aha-élmény lehet.
Most jön a viselkedésformák feltárása. Ezek kétfélék lehetnek, meghátrálók, vagy agresszívek. Itt is mindkettőre vannak példák felsorolva, hogy felismerhesd, ami rád illik. Minél több passzolót találsz, annál világosabbá válik, mennyire szimbiózisban élsz még mindig a szüleiddel, azaz mennyire a befolyásuk alatt vagy annak ellenére, hogy réges-régen felnőttél már és a saját életedet kellene élned.
Ha mindez összeállt és megvoltak a nagy felismerések, több kisebb lépés következik, amik segítenek javítani a kommunikációdat és kezelni a kellemetlen helyzeteket. Aztán jön egy fontos lépés, hogy a felelősséget a szüleid vállára tedd. Kerülj tisztába vele, hogy a most felismert problémáid felelőssége a szüleid vállát nyomja és
nem
te
vagy
a hibás.
Ezt nagyon fontos megérteni, nem csak ésszel, hanem szívvel is. Lehet, hogy nehezen kezelhető gyerek voltál, vagy túl soknak tűntél a szüleidnek, vagy bármi. De mivel ők a saját döntésük alapján világra hoztak téged, ezért az ő felelősségük volt, hogy megfelelő érzelmi környezetet teremtsenek a számodra. Hogy figyeljenek rád, meghallgassanak, időt szánjanak rád, biztonságban és szeretetben érezd magad. Itt is írnod kell egy listát „Nem én voltam a felelős, hogy …” kezdettel. Például hogy megaláztak, túlféltettek, stb.
Ezután általában át kell esni a harag és a gyász fázisán. Haragot érezhetsz a szüleid iránt, de emiatt nem kell rossznak érezned magad. Hátrányokat okoztak neked a szüleid, ez dühítő és rendben van, ha így érzed. Aztán gyászold el mindazt, amit a szüleid tökéletlensége miatt elvesztettél. Igen, megint egy lista jön. Pl.: gyászolom mindazt a sok élményt, amiről az anyám túlféltése miatt lemaradtam. Gyászolom a sok ki nem mondott szót, amit apám előtt féltem megmondani, stb. Most értünk el ahhoz a ponthoz is, hogy fájdalmasan felismerjük, bizonyos dolgokat már soha az életben nem kapunk meg a szüleinktől, amikre jogos igényünk lett volna. Mindezeket szépen el kell engedni.
Ezután jön a személyes felelősségvállalás. Miután a problémáink felelősségét a szüleinkre tettük, nem dőlhetünk hátra, hogy mindenről ők tehetnek és kész. Itt az ideje listát írni arról, hogy „Mint felnőtt ember, a szüleimmel való kapcsolatomban felelős vagyok azért, hogy…” Ez folytatódhat úgy, hogy leváljak róluk, visszanyerjem a hatalmat az életem felett, stb.
És elérkeztünk a nagy dobáshoz, ami tényleg kemény. De ha idáig eljutottál, akkor ez is menni fog. Konfrontálódnod kell a szüleiddel. Eléjük kell állnod és tárgyilagosan, szemrehányások és vitába bonyolódások nélkül elmondanod nekik négy dolgot. Hogy mit tettek veled, mit éreztél akkor, milyen hatással van mindez az életedre és végül hogy mit vársz most tőlük. Ez a lényeg, de persze rohadtul nem egyszerű. Aprólékosan fel kell rá készülnöd, nem csak a tekintetben, hogy pontosan mit fogsz mondani, hanem a reakcióikra is, ami bármi lehet. Előfordulhat könnyes összeborulás, de durva kirohanás, családból kitagadás vagy tényleg akármi. Ezért nem árt, ha van melletted egy támogató személy, aki nem folyik bele, csak vigyáz rád.
Ennek nem az a lényege, hogy a szüleid viselkedésében érj el bármi változást, hanem hogy te magad képes legyél kibújni az alárendelt kisgyerek szerepéből és kiállni a szüleiddel szemben, mint felnőtt a felnőttel szemben. Tulajdonképpen teljesen mindegy a végkimenetel abból a szempontból, hogy ha már megteszed, azzal önmagában megszabadulsz a gyerekkori hendikepjeidtől. Ez még azt is megéri, hogy esetleg soha nem állnak szóba veled vagy kitagadnak az örökségből. Bármit megér, mert a lelki egészséged, az életed minősége és teljessége múlik rajta.
A könyv szerzője több ezer emberen segített, olyanokon is, akikhez képest az én gondjaim nevetségesnek tűnnek. És sikerült nekik! Nem egyik napról a másikra és nem egyedül, hanem a pszichiáter szerzőnő támogatásával. De képzeld el, hogy olyan nők, akiket egész gyerekkorukban erőszakolt az apjuk, olyan pasik, akiknek egész gyerekkoruk alatt mindkét szülője masszív részeg volt, olyan emberek, akiket bőrszíjjal rendszeresen hurkásra vert az apjuk, na ők ki tudtak jönni a traumáikból! Képesek voltak megmondani a szüleiknek az egészet és kikeveredni az önmérgező életmódjukból. Ha ez lehetséges, akkor bármi. Akkor nekem is sikerülhet és mindenkinek, akinek tökéletlenek voltak a szülei.
Mindez persze abban is segít, hogy te már ne legyél annyira tökéletlen anya vagy apa. Ez még talán a fentieknél is fontosabb.