Még egyszer a miértekről
Kikerülhetetlen a téma, pontosan azért, mert emberek között élünk – így, itthon tanulva is. Bizony, érintkezünk ám másokkal. Számtalanszor szóba kerül a kisboltban, a fociedzésen, a postán, szülinapi bulikon, strandon, koripályán és bárhol, hogy na és jár-e suliba a nagyfiam és hogy tetszik neki. Akkor én elmondom, hogy magántanuló a gyerek és nem, nincsen semmi baja, így döntöttünk. Természetszerűleg jön a kérdés, hogy honnan jött ez, meg miért.
Vicces, hogy tulajdonképpen még most sem nagyon tudom, mit mondjak ilyenkor, mennyire menjek bele és mit fogok kiváltani a szavaimmal. Azt hiszem, utóbbi a legnagyobb gond, mert nagyon fárasztó állandó értetlenkedéssel meg el nem fogadással, ítélkezéssel szembesülni. Mára már letisztult bennem egy szokásos lemez, amit ilyenkor lenyomok. Ennek nagyjából az a lényege, hogy katasztrofálisnak tartom a magyar közoktatást. Ezzel általában mindenki egyetért, csakhogy jönnek utána a jó-jó, de… kezdetű ellenvetések.
Tegnap aztán eszembe jutott egy új lemez, talán ezt fogom nyomatni ezután. Rájöttem, hogy tulajdonképpen annyira egyszerű az egész. Hátha így mások is megértik.
- Ki dönti el, hogy mit és hogyan tanítsanak az iskolában? A politikusok.
- Ki dönti el, hogy kik lesznek a vezető politikusaink? A választópolgárok.
- Kire szavaznak a választópolgárok? Aki hangosabban hallatja a hangját, vagyis akinek több pénze van a kampányra. DE, igen, sajnos így működnek a tömegek, éppen a köznevelésnek hála.
- Kinek van több pénze a kampányra? Aki többet kap a nagyvállalatoktól.
- Ha a nagyvállalatok irdatlan pénzt fordítanak arra, hogy valakit hatalomra juttassanak, akkor utána hagyják, hogy csak úgy azt tegyen, amit akar? Természetesen nem. Az ő érdekeik szerint folyik az ország vezetése.
- Milyen oktatást akarnak a nagypénzes multivállalatok? Olyat, amiben a gyerekek kibontakoztatják a képességeiket, nagy látókörű, kritikusan gondolkodni tudó felnőttekké válnak? Dehogyis. Olyan emberekre van szükségük, akik nem gondolkodnak, elfogadják, amit felülről rájuk szabnak és elvégzik a gyáraikban a monoton, sorvasztó munkát.
Ennyi.
De lerövidíthetném arra is, hogy a hatalom érdeke egészen más a gyerekek oktatása terén, mint a szülőké és maguké a gyerekeké. Mert én szülőként a gyerek érdekét tartom szem előtt, boldog felnőttek akarok nevelni belőle. Az állam meg azt, hogy neki magának legyen jó és fenntartsa a butaságra épülő hatalmát. És hogy szerintem egyáltalán nem megalapozott az a mérhetetlen bizalom, amellyel a gyerekeinket egyszerűen átpasszoljuk az államnak. Így talán még érthetőbb.
Ja és még annyi esetleg, hogy minden normális kultúrában úgy nőttek fel a gyerekek – hiszen az a természetes és élhető – , hogy a felnőttek életébe integrálódva tanulták meg a létfenntartás csínját-bínját. Ott voltak a nagyok körül és megfigyelték, utánozták, besegítettek a tevékenységeikbe. Mert így lehet megtanulni a valódi életképességet, sehogy másképp. Teljesen életellenes dolog a gyereket leválasztani a felnőttekről – érzelmileg magukra hagyva – és izolálni őket egy terembe egészen addig, amíg fel nem nőnek.
Mire alkalmas egy gyerek, aki letöltötte a nyolc évét az általános iskolában? El tudná látni magát, ha rákényszerülne? Egy tizennégy éves parasztgyerek, indiángyerek, ősközösségi gyerek, törzsi népi gyerek képes volt rá, mint ahogyan egy neki megfelelő korú állatkölyök is képes rá. Alapvető. De a mi vezetőink nem akarják, hogy képes legyél ellátni magad, mert akkor nem függnél tőlük. Nem güriznél a gyáraikban és nem vennéd meg a kacatjaikat.
És senkinek sem kell egyetértenie velem vagy követnie engem, csak akkor mondom el, ha kérdezik. És csak annyit várnék, hogy tartsák tiszteletben a döntésemet, mint ahogy én is tiszteletben tartom másokéit.
Lehet, hogy első körben ezt fogom majd válaszolni: szívesen elmondom, de elég nyitott vagy hozzá?