Csupaszon

A hamarosan beköszönő tanévben a nagyobbik már hatodikos, a kicsi negyedikes lesz. Őrület, hogy rohan az idő! És milyen jó azóta is itthon tanulni!

A legutóbbi írásom óta nem sok minden változott. Leszámítva, hogy a töri mégsem lett egyben írás-olvasás, mert nehezítette a tanagyag elsajátítását. Ezért maradtunk annál a megoldásnál, hogy volt külön helyesírás óránk és olvasás is, igen, ötödikben. Az iskolai oktatással ellentétben nálunk az olvasás tanulása nagyon apránként, fokról fokra csiszolódik mindkét gyereknél, de szépen fejlődnek és szerintem végső soron jobb lesz a szövegértésük, mint egy átlagos iskolásé.

Igyekszem tartani magam az elhatározásomhoz, hogy nem méregetem őket az iskolába járó gyerekekhez, mert pont nem az a cél, hogy ugyanazt csináljuk, mint ők. Az iskola nem éppen azt szolgálja, amit én szülőként ki szeretnék hozni a gyerekeimből. Arra törekszem, hogy teret adjak nekik az egyéni érdeklődésükhöz és kibontakoztassam a tehetségeiket. Emellett az életre neveljem őket, közben legyen egy minimális, alapvető de stabil tudásuk az úgynevezett általános műveltség területén. Képesek legyenek az önálló, kritikus gondolkodásra és a világra nyitott, széles látókörűek legyenek illetve maradjanak. Legyenek illetve maradjanak kreatívak a problémamegoldás terén és úgy általában az életben. Legfőképpen pedig legyen gyerekkoruk, éljék meg annak minden szépségét és gondtalanságát, elmebeli tisztaságát, ameddig csak lehet.

Ehhez képest viszonylag követjük a magyar tanrendet, de már egyre bátrabban merek eltérni tőle aszerint, hogy minek mennyi értelmét látom. Mégis ki és mi alapján dönti el, hogy mit kell tudnia egy tizenegy éves gyereknek? Ha visszagondolok, hogy én mire emlékszem ezekből és mi mennyire köszön vissza a felnőtt életemben, akkor máris más színezetet kap a dolog. Minden alkalommal kellemetlenséget okoz például, ha egy felmerülő várost nem tudok hova helyezni a képzeletbeli térképemen, és elég jól jött, hogy tisztában vagyok a burgonya termésének mérgező voltával. Ezzel szemben még sosem volt problémám abból, hogy nem olvastam el az Egri csillagokat, vagy hogy fogalmam sincs Nógrádi Gábor munkásságáról. Mégis szeretem a művészetet és igyekszem ennek örömét is átadni nekik rendszeres meséléssel, könyvtárba járással.

Szóval az új tanévben is nagy vonalakban a már bevált napirendünknél és tanulási módszereinknél fogunk maradni, amiket már korábban kifejtettem. Új tantárgyunk nem lesz, úgyhogy az „órarendünk” marad a régi.

A bevásárlás idén elmarad, mert egyszerűen nincsen szükségünk semmire, a tankönyveken kívül természetesen. Írószereink, rajzcuccaink bőven vannak. Ha esetleg valami kifogy, bármikor beszerezhetjük tanév közben is. Nem is értem ezt a nagy bevásárlási lázat: akinek nem most kezdi az iskolát a gyereke, annak nagyjából mindene van már, szerintem. Igaz, eddig én is imádtam ilyenkor színes készleteket, játékos foglalkoztatókat, izgalmas könyveket vásárolgatni, de most szinte korábbi magamat sem értem. Azt hiszem, egyszerűen kinőttük ezeket, illetve a könyvtárban szinte minden megvan.

Jó, egy-két füzetre szükség lehet, de nekünk bőven van belőle. Kaptunk egy nagy halommal az iskoláikat már befejezett rokonoktól, akik soha nem használtak belőle annyit, amennyit előre bevásároltak. Illetve mi ugyanott folytatjuk a füzeteket, ahol tavaly abbahagytuk, csak abból kell új, ami éppen év végére telt be.

A tankönyvrendelést idén sem vittük túlzásba. Teljesen feleslegesnek tartok rengeteget közülük. Részben azért, mert magával a tanagyaggal, vagy annak előadásmódjával nem értek egyet (pl. irodalom vagy akár technika, erkölcstan, stb.), részben pedig azért, mert semmi értelmét nem látom a millióféle kiegészítő könyveknek, gyakoroltatóknak, munkafüzeteknek. Ez színtisztán csak pénzkidobás, egyedül a kiadóknak és a terjesztőknek jó. Ott van például a nyelvtan. Van külön helyesírás, szövegértés, fogalmazás munkafüzet, meg külön nyelvtan könyv és munkafüzet. Mi a túrónak, most komolyan?!

Matekból például csak munkafüzetet szoktam rendelni, tankönyvet nem. Elmagyarázom nekik, melyik típusú feladatot hogyan kell megoldani, aztán hajrá. Történelemből, természetismeretből bőven elég a tankönyv, a nyelvtan könyvek megfigyelésem szerint önmagukat ismétlik, úgyhogy már azt sem rendelek egy ideje. Pláne, hogy mi leginkább a helyesírásra szorítkozunk. Nyelvkönyveink vannak: az oroszt az én régi könyvemből tanuljuk, a németet a kisebbikkel még tavaly megrendeltem előre pár évre, mert nagyon kedvezményes volt. A kicsinek olvasókönyvet már tavaly sem rendeltem, mert a másodikosnak egyáltalán nem tetszett a tartalma. Ehelyett együtt választjuk ki, miből szeretne olvasni. Általában rövidebb ifjúsági irodalomból vagy ismeretterjesztőből olvasunk. A legfontosabb, hogy őt érdekelje.

Mindent egybevetve tehát a kicsi csak egy matek munkafüzetet kapott, a nagyobbik emellett egy töri- és egy természetismeret tankönyvet és ezzel slussz. Mint korábban említettem, készségtárgyakat én egyáltalán nem tanítok nekik. Szerdánként van alkotónap, ezeken a rajz, a technika és fogjuk rá, hogy az ének is letudva. Tesire semmi szükségük, mert egyfolytában pattognak, mint a nikkelbolha, de abból amúgy sincs tankönyv. Írás-olvasást illetve irodalmat és nyelvtant nem az iskolai tankönyvekből tanuljuk. Azt hiszem, ezzel az összes tárgyat végig is vettem.

Igyekszem az iskolai tárgyak mellett arra is hangsúlyt fektetni, ami ezeken kívül érdekli őket. Itt elsősorban a haditechnikáról van szó, ami a nagyobbik fiam mániája, de a kicsit is érdekli. A tankoktól a tengeralattjárókon és repülőkön át egészen a fegyverekig mindenért rajong és elképesztő szintre képezte saját magát. Könyvtári könyvekből, ismeretterjesztő műsorokból és internetről tájékozódik, emellett tavasztól őszig hadibemutatókra járunk a családdal. Anyaként nekem ez néha már elég unalmas, de persze a gyerekért bármit.

Továbbra is szoktunk néha kísérletezni, itthon is elvégezhető természetismereti tanulmányokat végzünk. Emellett már több olyan helyen volt szerencsénk nézelődni, mint a Csopa, ahol igazán látványos és szórakoztató formában ismerkedhetünk a tudománnyal.

Van egy kis hobbikertünk is, bár úgy veszem észre, hogy az már nem érdekli annyira a gyerekeket. Talán csak egyszerűen már nem újdonság nekik. Nagyjából tisztában vannak vele, hogyan teremnek a legismertebb konyhakerti növények. Azért még mindig nagy öröm nekik, amikor leszednek egy megtermett uborkát vagy egy érett paradicsomot.

Nekünk tehát kialakult az otthontanulás menete és mikéntje, szeretjük és működik. Jelen pillanatban nagyobb fejtörést okoz az, hogyan fogjuk télen kifűteni a lakást, mint hogy mit kezdjünk az Egri csillagokkal.